2012. július 30., hétfő

Szín(ezés) terápia

Nagyon vártam már a szabadságot. Az én szabadságomat. Igaz, én nem vagyok tipikus családanya, mert csak 4 órában dolgozom, főznöm sem kell, és a takarítás sem egyedül az én feladatom, ezért cserébe viszont - más téren ugyan, de - nehezített pályán élem az életem.
Egyszóval nagyon elfáradtam már. Cinciegér sem értette, hogy ha ő már nem jár óvodába, akkor én miért megyek, de azért velem jönni nem akart. :)
A fáradtságból következik, hogy csak nagyon nyugodt tevékenységekre voltam rávehető. Készültem is erre, hogy a lehető legkevesebb mozgással "vészeljem" át az együtt töltött napokat. Mindenféle asztali feladatokat, színezőket nyomtattam, készítettem elő, hogy az unalmat elkerüljük. Na, és a könyvek... de ezekről majd máskor írok! :)

Szerencsére a tenger, a halak, a cápa vonal még nem múlt el, és találtam a gépemen egy nagyon jó halas színezőt. (Tudom, a gyerek ne színezőzzön, rajzoljon, és színezze azt, de engem a pálcikaember már megállít, Cinciegér pedig 5 éves koráig a ceruzát sem volt hajlandó megfogni. Igaz, mióta TSMT tornáznak az édesapjával ugrásszerűen fejlődik. Rajzol, biciklizik, mászókázik, csimpaszkodik - szóval kezdi leküzdeni a nehezített pályán való indulásból adódó hátrányokat! Sajnos neki is jutott belőle!) Leültünk hát színezni. Teljesen kikapcsolt. Semmire nem gondoltam, csak arra, hogy melyik színhez melyiket párosítsam, hogy szép halakat kapjak. Egymás ellen színeztünk. Én lassabban, de erőteljesebb színekkel. Cinciegérnek tetszett néhány, azt azonnal lemásolta, ha még az adott hal szabad volt, és volt amit kért, hogy én másoljam le, mert annyira szép lett az övé. Annyira belejött, hogy nem is volt elég egy lap, a tartalékoz is hozzálátott. Igaz, azt másra szántam, de sebaj, majd nyomtatok még! :)

És most jöjjenek a művek:

Cinciegér kész műve:


És az én relaxációs művem:

A képeken nem látszik olyan élesen, de az enyém jóval sötétebb színekben játszik. Mindenkinek ajánlom, akinek az agya pihenésre szorul. Jobb, mint a tévézés!

Jó színezést kívánok!
Gabriella

ui. A játék, amire gondoltam, az lett volna, hogy az én kiszínezett kártyáimat laminálom, szétvágom, majd húz, megkeresi a lapján, és kiszínezi ugyan olyanra. Lehet, hogy ez már végképp kiveri a biztosítékot a színezéselleneseknél, de szerintem fejleszti a koncentrációt (vagy nem) :)

1 megjegyzés: